Hírek
2024. okt. 18.
RG
Országos Haditorna Versenyen jártunk
Országos Haditorna Verseny vármegyei forduló Ballószög 2024.10.18. Hosszú évek óta hagyománnyá vált iskolánkban, hogy pályaszocializációs céllal részt veszünk az Országos Haditorna Verseny megyei fordulóján, Ballószögön. Iskolánkat 4 lelkes tanuló képviselte idén a megmérettetésen a 10. és 11. évfolyamból.

A versenykiírás alapján a Haditorna Verseny célja: a Magyar Honvédség és a társadalom kapcsolatának erősítése és a sportos életmódra nevelés, az egészséges életvitel népszerűsítése, melynek szerves része a rendszeres sport. A honvédelem ügyének népszerűsítése a sport eszközeivel, a hozzá szorosan kapcsolódó értékek közvetítése. A fiatalok készségeinek, erkölcsi, akarati tulajdonságainak és fizikai képességeinek fejlesztése. Lehetőséget nyújtani a tanulóknak a honvédelemhez kapcsolódó sporttevékenységek kipróbálására, felkészültségük összemérésére.
Idén Bács-Kiskun Vármegye12 iskolájának 18 darab négyfős csapata mérte össze erejét és ügyességét. A verseny forgószínpad szerint elhelyezkedő helyszínekből állt, amely különböző kihívások elé állította a fiatalokat. A diákok 20 perces váltásokban kezdték meg az egyes versenyszámokat, melyek térképészet-tereptan, egészségügyi ismeretek, akadálypályán való futás, kézigránát-hajítás, lézerlövészet, 400 méteres váltófutás gumikarabéllyal, illetve mátrixpálya voltak. A végeredményt befolyásolta a hibapontok száma és a teljesített idő.
Csapatunkban idén két abszolút újonc versenyzőt avattunk, akik helytálltak a mezőnyben. Egyes feladatokban igazán jó teljesítményt nyújtottunk. A sorsolás szeszélye folytán a Mátrix futás volt az utolsó versenyszámunk, ahol fáradtan már nem nyújtottunk elég koncentrációt, így sok hibapontot (időbüntetést) szereztünk, ami a 17. helyezés elérését jelentette számunkra. Tanulóink azonban minden dicséretet megérdemelnek, igazi csapatként küzdötték végig a versenyszámokat.
Nagyon jól éreztük magunkat az eseményen! Ismét hasznos tapasztalatokkal gazdagodtunk. Jövőre újra megpróbáljuk némi rutinnal is felvértezve magunkat!
A verseny résztvevői: Borsik Marcell, Bérces Dániel, Czakó Ervin (10.A), Lajos Fruzsina Blanka (11.A)
Kísérő oktató: Bugány Márk
KAPCSOLÓDÓ HÍREK

LEGYEN A MATEMATIKA MINDENKIÉ
Nemzetközi Kenguru Matematikaverseny 2025 „LEGYEN A MATEMATIKA MINDENKIÉ” A Matematikai Tehetségekért Alapítvány a 2024/2025 - ös tanévben is megrendezi Magyarországon, a Kangourou sans Frontieres nemzetközi alapítvány által koordinált Nemzetközi Kenguru Matematikaversenyt.
2025. ápr. 29.
RG

Ballagás 2025
2025. április 30.-án iskolánk három osztályából 46 végzős diák vett búcsút a középiskolás évektől.
2025. ápr. 29.
RG

Virághos flashmob
A Nemzetközi táncnap vagy A Tánc Világnapja április 29-én van. Ezen a napon az UNESCO egyik tagszervezetének, a Nemzetközi Táncbizottságnak a felügyelete alatt minden évben a világ mindenféle táncát megünneplik.
2025. ápr. 28.
VG