Hírek
2026. márc. 30.
RG
Honvédelmi élménynap a Bálna Honvédelmi Központban
A Honvédelem tantárgy 2025/26 évi tanrendjében meghatározott, II. félévi tömbösített órakeret terhére, abból 4 tanóra felhasználásával (Haditechnikai ismeretek) a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Technikum, Honvédelem tantárgyat tanuló 9/A, 1.9.1, 1.9.2 osztályai tanulmányi kiránduláson vettek részt 2026. március 31-én a Bálna Honvédelmi Központban (a továbbiakban: BHK).

A helyszínre való megérkezés után a tanulók két csoportot alkotva járták be a BHK földszinten lévő kiállító termeit és az alaksorban kipróbálhatták az ott lévő eszközöket.
Az egyik csoport végig járta a BHK Hadtörténeti és honvédelmi kiállításait, ahol a tanulók megtekintették a katonák színes és izgalmas világát, a Magyar Honvédség múltját és jelenét bemutató tárlatait az interaktív, több érzékszervre ható installációkkal. Kipróbálhatták magukat repülőgép hajózó és szárazföldi jármű vezetőjeként egyaránt, VR szemüvegen keresztül.
A másik csoport tagjai a BHK Arénában, tesztelhették képességüket a lézerharc teremben, valamint célba lőhettek airsoft pisztollyal. A bátrabbak, önkéntes alapon felmászhattak egy meredek falon és megfelelő biztosítás mellett gyakorolhattak, mint kezdő ejtőernyős.
Egy óra elteltével a csoportok helyet cseréltek, így mindenkinek módjában állt az összes rendelkezésre álló eszközt kipróbálni, illetve a kiállításokat megtekinteni.
A BHK-ban töltött idő alatt tanulókban erősödött a hazaszeretet érzése. Fejlődött a kollektív- gondolkodás, valamint az egymás iránti felelősségtudat.
A kirándulás jó hangulatban zajlott és mindenki megelégedéssel tért haza, azzal meggyőződéssel, hogy ide nem elég egyszer eljönni!










KAPCSOLÓDÓ HÍREK

Állásbörzén jártak végzős diákjaink
Állásbörzén jártak végzős diákjaink március 27-én a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Technikum végzős tanulói közül 35 fő, három oktató kíséretében részt vett a Kecskeméti Szakképzési Centrum által szervezett állásbörzén, amelynek a Kecskeméti SZC Gáspár András Technikum adott otthont.
2026. márc. 26.
RG

Szakmai kirándulás a Tököli Büntetés-végrehajtási Intézetbe
március 26-án a Kecskeméti SZC Virágh Gedeon Technikum 10.A osztályának rendészeti technikus tanulói szakmai kiránduláson vettek részt a Tököli Országos Büntetés-végrehajtási Intézetben.
2026. márc. 25.
VG

Városi ünnepség Kunszentmiklós
Idén az a megtiszteltetés érte iskolánkat, hogy Kunszentmiklós város önkormányzata felkérte diákjainkat, hogy közreműködjenek a március 15-ei városi megemlékezésben.
2026. márc. 14.
VG
